Váratlanul áramszünet ütött be a NASA-nál, megszakadt a kapcsolat a Nemzetközi Űrállomással
Át kellett állnia a NASA-nak a tartalék rendszerekre, miután a Lyndon B. Johnson Űrközpontban váratlanul elment az áram.
Át kellett állnia a NASA-nak a tartalék rendszerekre, miután a Lyndon B. Johnson Űrközpontban váratlanul elment az áram.
Tizennégy űrhajós közreműködésével végzett vizsgálattal derítették ki tudósok, hogy miért gyengül mikrogravitációs környezetben az asztronauták immunrendszere.
A misszión először járt arab nő Rajjánah Barnavi szaúdi őssejtkutató személyében.
Cserényi Gyula nagyobbik gyereke ma már mégis azt játssza, hogy apát teszi be a rakétába.
Magyarország többet, 100 millió dollárt költ egy asztronauta űrbe juttatására, mint amennyivel hozzájárul az Európai Űrügynökség működéséhez. A magyar űrhajós-űrturista az első (fizetős) török asztronauta mellett kaphat helyet. Az amerikai cég jó pénzért már fölvitt két szaúdi asztronautát, és egy űrhajóst az Egyesült Arab Emírségekből.
A HUNOR Magyar Űrhajós Program célja egy magyar kutatóűrhajós feljuttatása a Nemzetközi Űrállomásra, ahol csaknem egy hónapon át döntően magyar fejlesztésű tudományos kísérleteket fog végrehajtani. Most meg is nevezték, kik vesznek részt a programban.
Legkorábban 2024-ben repülhet a legjobb a Nemzetközi Űrállomásra.
Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra a Crew Dragon űrhajóval az új csapat, mely hat hónapig tartózkodik majd az ISS-en – ezzel párhuzamosan napokon belül visszaindul onnan az eddigi amerikai–orosz–japán csapat.
Négy űrhajóssal, köztük egy egyesült arab emírségekbeli asztronautával csütörtökön elindult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a SpaceX űrhajója.
Az űrhajósokat eredetileg hazaszállító járművön december észleltek szivárgást.
Sikeresen, ellenőrzött körülmények között elsüllyesztettek vasárnap egy megsérült teherűrhajót a Csendes-óceánban - jelentette be a Roszkoszmosz orosz állami űrvállalat. Az akció késleltette két orosz és egy amerikai űrhajós hazatérését a Nemzetközi Űrállomásról.
Az űrhajósokat eredetileg hazaszállító járművön december észleltek szivárgást.
Fél évet tölt majd a világűrben, ebbe az időszakba beleesik a muzulmánok legnagyobb ünnepe is.
Két NASA-műhold adatait felhasználva lokális szinten is követni lehet a szén-dioxid-kibocsátás mértékét, akár egy adott adott erőműhöz kapcsolódót is.
A teherűrhajó november végén kapcsolódott a Nemzetközi Űrállomásra, ahová élelmiszert és tudományos felszerelést szállított.
Az orosz űrkutatási hivatal mérlegeli, hogy küldjön-e egy másik Szojuz űrhajót a Nemzetközi Űrállomásra, amely a tervezettnél hamarabb hozná vissza a legénységet a Földre, mivel az űrállomáshoz kapcsolódó Szojuz űrhajónál december közepén hűtőfolyadék-szivárgást észleltek.
A NASA szerint nem voltak veszélyben az űrhajósok.
A Dragon mintegy 3500 kilogramm hasznos terhet, a többi között élelmiszert és tudományos felszerelést szállít az ISS-re.
Az ISS júniusban is végrehajtott egy pályakorrekciót, akkor a Koszmosz-1408 nevű műhold roncsai miatt.
A SpaceX űrhajó kapszulájával pénteken visszatért a Földre a Nemzetközi Űrállomás (ISS) négy űrhajósa, akik mintegy hat hónapot töltöttek a világűrben.